Gelle Zsóka:
A mani mantra mesterei

in: Démonok és megmentők – Népi vallásosság a tibeti és a mongol buddhizmusban,

Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum, Budapest, 2003. pp.111-119.

A buddhizmus alaptanításai szerint nincs nagyobb érdem, mint a Buddha tanainak terjesztése, a tudatlanság sötétjében tévelygő lények útbaigazítása a megvilágosodás felé vezető ösvényen. A mani láma, mint az egyszerű gyakorlók mestere, történeteivel az erényes életvitelre buzdítja, és a hétköznapi életet szabályozó buddhista törvényszerűségekre emlékezteti hallgatóit. A világi hívő érdemei szaporítása érdekében ajándékot ad a kolostornak, a lámáknak és a szegényeknek; mécsest gyújt az istenszobrok előtt, elzarándokol a szent helyekre, körüljárja a szent tárgyakat, áldást és amulettet kér a lámáktól. Törekszik arra, hogy jót cselekedjék, ismerve az ok-okozat, a karma törvényét, a hat világban való újjászületés (srid pa’i ’khor lo) szenvedéseit, a poklok szörnyűségeit és a Halál Urának ítélőszékét. Egy-egy istenség mantráját recitálja magában, vagy imamalom segítségével. Csenrézi (Avalókitésvara) hatszótagú matrájának, az OM MANI PEME HUNG-nak van a legnagyobb kultusza, amely, mint minden mantra, segíti a meditációt és az ego eltörlését. A mani láma, aki megkapta a Csenrézi beavatást, és egy nemzedékről nemzedékre örökített tudás birtokosa, megerősíti hallgatóiban e cselekedetek fontosságát, és magyarázza a hatszótagú mantra jelentését. Történeteinek egy része delogokról (’das log) szól, olyan emberekről, akik megjárták az alsó világokat, és visszatértek az emberek közé, hogy beszámoljanak a poklok szörnyű szenvedéseiről. Indiából származó buddhista születéstörténeteket is előad, amelyek Buddha előző életeit állítják például a hallgatóság elé. Az előadások alatt kézi imamalmot pörget, és a fejezetek végén elénekli a hatszótagú mantrát. Ilyenkor a hallgatóság is vele énekel. Előadását thangkával, festett tekercsképpel, vagy tasi gomanggal illusztrálja. A tasi gomang egy kb. hatvan centiméter magas faszerkezetre épített négyzetes hasáb. Körben több szinten kis ajtók nyílnak rajta, amelyek mögött apró istenszobrok bújnak meg. A mani láma ezeket a szobrokat, domborműves képeket használja története illusztrálásához. (1. kép)

Az OM MANI PEME HUNG recitálása ma a modern korban a tömegek gyakorlata, de régen a manipák feladata volt, akik beavatásukkor felhatalmazást kaptak arra, hogy ezt a mantrát recitálják, és az emberek ma is hiszik, hogy az avatottak csodálatos dallamain sokféleképpen elénekelt mantrának (mani dbyangs) különleges hatása van. A mani lámák bármilyen felekezethez tartozhatnak, és nemtől függetlenül bárkiből válhat mani láma, de leggyakrabban mégis a kagyü és a nyingma vonal követői között találunk világi vándortanítókat, vagy szerzeteseket, apácákat, akik a mani mantra hirdetésének szentelik életüket. Tibetben a fiúgyermek hagyományosan apja foglalkozását örökölte, ezért a mani láma foglalkozás is többnyire családon belül nemzedékeken át öröklődött. Bevezető szertartásukban így vallanak hivatásukról:

„A kezemben tartott fehér kagylókürt annak a jele, hogy Csenrézi fiainak sorába tartozom. A szeplőtelen hagyománylánc Ratnabhadra hagyománylánca, a Tanítás a makulátlan hatszótagú mantra bölcsessége, a Dharma tiszta virágzó tavirózsa. A királyságot körbejáró alázatos koldus vagyok, olyan lo chen, aki felfogja tetteit és azoknak okát. Elefántösztöke vagyok, aki a hívőket a Tan követésére sarkallja. Én vagyok a nagy bűnösök felett ítélkező, az ösvény ismerője.”[1] (2. kép)

A mani láma hagyomány eredete

Bár a mani láma hivatás az ősi tibeti mesemondó, énekmondó hagyományból táplálkozik, első említése csak a 13. századi szent, Guru Csövang (Guru Chos dbang, 1212-1273) életrajzában bukkan fel. A híres sziddháról szólva megemlítik, hogy történeteket írt a manipák számára (STEIN 1972: 268). Francoise Pommaret is megerősíti, hogy a manipák és az általuk recitált mani mantra népszerűsége a 13. században Guru Csövang által válik egyre népszerűbbé, aki arról is híres, hogy alászállt a pokolba, hogy anyját megszabadítsa. Ez utóbbi tény azért is érdekes, mert az e tájban formálódó Avalokitésvara kultusz irodalmában a manipák a holtak megmentőiként szerepelnek, a szövegekben ─ pl. a Lingsza Csökjiben, a Karma Vangdzinben és a Szangye Csödzomban ─ részletes leírást találunk arról, amint a poklokat járó delog egy manipával találkozik, aki éppen emberi lényeket szabadít meg (POMMARET 1997:504; EPSTEIN 1982:26). Guru Csövang tehát egyesítette magában a sziddhák, a manipák, és a delogok hagyományát, és dalaiban arra biztatta a manipákat, hogy hirdessék a mani mantrát a piactereken, hogy az egyszerű emberek számára is elhozzák ezzel a megszabadulást.

Vannak olyan hagyományok, amelyek Thangtong Gyalpóhoz (1361-1485) kötik a mani lámák eredetét. Egyik életrajzában azt írják, hogy számos manipa volt a tanítványa, és amikor egyikük egyszer tanítást kért tőle, amely megvilágosítaná a tudat természetét, Thangtong válaszként felhatalmazást adott neki (bka’ lung), amely a buddhizmus alaptanításait tartalmazta, és amely azóta része a manipák előadásának. (GYURME: 293., 326.) Ezt a hagyományt követi az első mani láma, Ratnabhadra életéről és a mani lámák eredetéről szóló szöveg is, amely része a mani lámák bevezető rituáléjának. A történet szerint Ratnabhadra, eredeti nevén Rincsen Szangpó Csenrézi emanációja volt, és Thangtong Gyalpótól kapta meg a mani lámasághoz szükséges beavatást és tanítást (RATNA1: 8r-9v):

„Thangtong Gyalpó levágta Rincsen Szangpó haját, átalakította külsejét, és elvette nevét. A szerzetesi fogadalom letételekor a Ratnabhadra lo chen nevet kapta tőle. Emellett megkapta a Nagykönyörületességű jidam beavatását, a hozzá tartozó szóbeli tanítást, és a gyakorlati utasításokat, továbbá Csenrézi Árjápaló felszentelését. Így keletkezett a lo chenek hagyománylánca, amely olyan, mint a folyó, forrása a hóhoz vezet. OM MANI PADME HŪM HRĪ. Továbbá elmondta neki a legfőbb Dzsina tanításait, és történeteit, majd ezután a megszabadulás-történetek sora következett. A Cshubori vaslánchíd lámája így szólt:

- Elsősorban a legfőbb lámák, Dzsigten Vangcsug tankirály, és Drime Kunden tankirály [története] a legfontosabb az apatantra életrajzok tíz fejezete közül; Szukji Nyima bráhminnő megszabadulás története a legfontosabb az anyatantra hét fejezete közül; Lingsza Csökji delog [története] a legfontosabb a huszonegy delog történet közül. De ez nem minden. Mindezek mellett adok néhány kisebb megszabadulás-történetet is. Ó, bölcs Ratnabhadra, lo chenek feje! Meditálj tovább Mending aranyligetében.”[2]

A mani láma eszközei

A mani lámák többnyire vándortanítók. Útjaik során nagy hátizsákot cipelnek, amelyet könyvekkel, tekercsképekkel, oltárkellékekkel, és elemózsiával töltenek meg. Általában egy kísérőt is visznek magukkal, akivel osztoznak terhükön. Leginkább a tibeti kalendáriumban kijelölt szerencsés napokon és ünnepeken adják elő történeteiket a falvak lakóinak és a zarándokhelyek látogatóinak. Az előadás előtt egyszerű oltárt építenek, amelyre kagylókürtöt, vadzsrát, rizsmandala felajánlást és szentképeket helyeznek. Az oltár fölé feszítik ki a thangkát, amelyet történetük illusztrálására használnak. Az előadás az előkészítő gyakorlatokkal kezdődik (sngon ’gro), amely a szokásokat követve menedékvétellel és a bódhicsitta kifejlesztésével kezdődik, mandala-felajánlással, és Csenrézihez szóló imákkal, és a mani láma feladatának elmondásával folytatódik, majd az érdemek felajánlásával zárul. A mani láma általában rövid ujjú piros inget, vagy barna köpenyt visel, egyik kezén málá, és ugyanebben a kezében a szöveg, másik kezében vaslándzsája. Fején piros subázott fejfedő, amelyből hátul hosszú rojtok lógnak. A történet előadása közben eszközül csak a vaslándzsáját használja, amellyel néha megmutatja a thangkán, hogy a történet melyik részénél tart. (SZÓ1) (3. kép)

Ratnabhadra életrajza a következőképpen írja le a mani láma külsejét:

„Ratnabhadra, Csenrézi kisugárzása, a tudós láma, jobb kezével oltalmat adó mudrát formázott, bal kezében a Mani bka’ ‘bum-ot tartotta. Fején megvalósítási szintjét jelző lebegő sapka volt, testét rácsos szerzetesi ruha fedte...”[3]

1. A mani láma egyik legfontosabb eszköze az a fémpálca (lcags mdung, szó szerinti jelentése: vaslándzsa), amellyel a kép bizonyos részeire mutat, hogy mondandóját szemléltetve segítse a hallgatóságot abban, hogy a hosszú, egymásba fonódó történetek és kalandok sorát könnyebben követni tudja. A vaslándzsára számtalan kis tárgy van rákötve, amelyek jelentőségét Bucsen Norgye így magyarázta: „A harangocskák hangja a vaslándzsán a dákiník hangja. A lánc arra való, hogy minden szenvedőt kihúzzon a pokolból. A tükör megmutatja a világot. Ez a szövetdarab a dákiník zászlaja. Ez a másik a dákiník köpenye”.(SZÓ2) (4. kép) Ratnabhadra élettörténetében részletes leírást találunk róla:

„OM MANI PEME HUNG HRI. A kezemben lévő vaslándzsa a megszabadulás történet bevezetőjét jelöli. Felajánlás az apa-láma örömére. A csúcsán lévő ’khyong go felráz a szamszára mélyéből. Középen az odakötött csomó a szent tan szívébe fonottság jele. Alul a tartó vadzsra a haragvó vörös-fekete Hajagrivát jelöli. Az ezen lévő gyűrű az örök fogadalmat jelképezi. Az odakötött lánc az égbe vezető lépcsőt jelképezi. A különálló karperec a piactér uralását. A félkör alakú gyógyító kő az apaláma ülésének alapját. Az ezen lévő három különálló csomó a három tiszta testet, a dharmakáját, a szambhogakáját és a nirmánakáját. Az ennek csúcsán lévő árnak hegye a piactereken előadott bevezetést. Az erre rákötött ötágú diadém az öt csoportba [tartozó] anyadákinik gyűlését. A hozzákötözött kis harang azt jelképezi, hogy a hírnév a tíz irányban elterjed. Az ezen lévő karika a három világ feletti uralmat jelképezi. A középső körre kötözött gyűrű a királyság gyűrűszerű körbejárását jelképezi. Az ezen lévő Nap és Hold jele a négy kontinenst megtisztítja a szennyeződésektől. Az ezen lévő tükör jele a tudatlanságtól megtisztítást jelképezi. A kis harang azt jelzi, hogy a dicső Tan hangja [messze földekig] elhallatszik. A hozzákötött a lig rtsi lig a Tanba vetett nagy hitet jelképezi. A jobb oldalára kötött tigrisbőr a tiszta jobboldali hőst jelképezi. A baloldalra kötött sárga leopárdbőr a tiszta baloldali hősnőt jelképezi. Sprang Az én vaslándzsám magyarázata ez volt.”[4] (5. kép)

2. A másik fontos eszköz a kagylókürt, amely az oltáron fekszik a szertartás alatt. Az említett tibeti szöveg így ír erről:

„A Tan kagylókürtje a tenger mélyéből született. A Tan kagylókürtjének megjelenéséhez szóbeli tanítás (lung) tartozik. A szép templom tankagylókürtje, a drága lámáknak édes hangja, a tanbarát nemesek jeladása, Lo chen bdag hírnöke, a piaci sokadalom erényre ösztönzője, Csenrézi láma tanításának hangja. OM MANI PEME HUNG HRI”[5]

3. A mani láma thangkáinak általános jellemzője, hogy a kép középső részén látjuk a főalakot, és a jobb felső sarokból kiindulva „olvashatjuk le” a történetet az óramutató járásának megfelelően a főalak körül. Ezek a képek arra a célra készülnek, hogy a mani láma vándorlása során történeteit szemléltetni tudja, más alkalmakkor nem használják őket. A kép szerkezete megegyezik a Buddha előző életeit illusztráló thangkák szerkezetével, a kép főalakja középen helyezkedik el, kicsit feljebb, mint a kompozíció középpontja. Az ilyen és hasonló képeket az ikonográfiával foglalkozó szakirodalom életrajzi, vagy rnam thar thang kának nevezi. Ezek a narratív thangkák csoportjába tartoznak, hiszen ellentétben a téren és időn túli Buddha ábrázolásokkal, több jelenetet mutatnak be, valamiféle történelmi vagy legendás múltba helyezik az ábrázolt szereplőkkel történt eseményeket (JACKSON 1984:26). A jeleneteket többnyire egyszerű, realisztikus környezetbe ágyazzák, amelyben hegyek, völgyek, folyók, sziklák és tavak próbálják felkelteni a nézőben a háromdimenziós tér érzetét. Megszakítás nélkül, könnyedén folyik át egyik jelenet a másikba a képen, a szereplők élénk gesztusai, testtartása és ruhái mind igazodnak a tibeti festészet szabályaihoz. Az építészeti elemek egyszerűek, jelzésszerűek, kevéssé díszítettek. Kapuk, falak, tetők simulnak bele a környezetbe, inkább csak jelölve a helyszíneket.

Léteztek hasonló vászonra festett tekercsképek ( szkt.: pata, patagata, patacitra) már az ősi Indiában is. Sokféle funkciójuk lehetett, falra függesztették őket, vagy felvonulásokon vitték körbe, némelyiket azonban éppen történetek szemléltetésére készítették. Ilyen esetben a szöveg recitálása közben mindig az adott részt bemutató képet emelték fel. Hasonló narratív festményeket használtak azok a vezetők is, akik egy zarándokhelyen élő vallásos közösséghez tartoztak, és feladatuk az volt, hogy az odaérkező zarándokoknak elmondják a valaha ott élt szentek csodatételeit és tanításait. Az indiai vándormesélők is ilyen képeket használtak történeteik megjelenítésére. Irodalmi alkotások tanúsítják létezésüket, említést találunk róluk, például a Mudraraksasában[6], ahol jamapatának nevezik e képeket. Ezeket a vándormesélőket az ősi Indiában mankhának, vagy saubhikának nevezték. A dzsainok szintén ismerték ezt a foglalkozást, ha igaz az az állítás, hogy Gósala Mankhaliputta apja, aki nagyjából Buddha kortársa volt, de kicsit idősebb, szintén mankha volt (TUCCI 1949:270). Harsa császár udvari költője, Bana is leír egy ilyen képet Harsacarita (Harsa cselekedetei) című művében (AGRAWALA 1969:114-115). A történetben egy népszerű mesélőről tesz említést, aki piactereken és a nyílt utcán tette közszemlére yamapatáját, egy vászonra festett képet, amely Jamát, a Halál Urát, és a pokol szenvedéseit ábrázolta. (6. kép) Bal kezében tartotta a képet, és jobb kezével mutatott a festmény különböző részeire, hogy mondanivalóját nyomatékosabbá tegye. Fontos körülmény, hogy Harsa idejében (i.sz. 606-647), aki Magadha királya volt, ilyen festmények léteztek, mivel ez valószínűsíti, hogy a Pálák, akik Harsa 7. századi birodalmának nagy részét örökölték, továbbvitték e korai művészeti tradíciót (HUNTINGTON 1991:99), és ebben az esetben feltételezhetjük, hogy ők ismertették meg ezt a hagyományt a tibetiekkel. (Bár a tibeti hagyománnyal csak egy oldal erejéig foglalkozik, a képes mesélők indiai eredetéről és a hagyomány elterjedéséről ld. bővebben: MAIR 1988:ix-278)

Csak a fel cikk fert ide...Ezutan harom mani lama tortenet rovid leirasa van mar csak.:)

Képek jegyzéke:

1. kép: Bhutáni tashi gomagos mani láma (Fotó: Mani Lama)
2. kép: Buchen Norgye előadás közben. Különlegessége, hogy nincsenek könyvei, minden történetet kívülről tud, melyek közül csak egy elmondása is egy-két napot vesz igénybe, Kollegal, 2000. február (Fotó: Gelle Zsóka)
3. kép: Buchen Gyurme, aki ma észak-Indiában, Dekyilingben él, egyike az utolsó mani lámáknak, akik még gyakorolják hivatásukat, Dekyiling, 1998 (Fotó: Gelle Zsóka)
4. kép: Buchen Gyurme vaslándzsája, Dekyiling, 2001. március (Fotó: Gelle Zsóka)
5. Buchen Norgye és felesége, Pasang Dolma, aki fiatal korában szintén tevékenykedett mani lámaként, Kollegal, 2000. február (Fotó: Gelle Zsóka)
6. kép: A Kun dga’ rang sgrol című delog történet thangkája, a középpontban szintén Jama, a Holtak Ura. Buchen Gyurme tulajdona, 2001. március (Fotó: Gelle Zsóka)
7. kép: A Pema Öbar thangkája, Buchen Norgye tulajdona, 2000. február (Fotó: Gelle Zsóka)
8. kép: A Dova Szangmo thangkája, Buchen Gyurme tulajdona, 2001. március (Fotó: Gelle Zsóka)
9. kép: A Dönyö Döndup thangkája, Buchen Norgye tulajdona, 2000. február (Fotó: Gelle Zsóka)

---

[1] dung dkar lag tu ’khur ba ’di/ nga Thugs rje chen po’i bu rgyud yin pa’i rtags/ spyir rgyud pa ma nyams Ratnabhadra’i rgyud/ gsungs ni ma nyams yi ge drug ma’i gsungs/ chos ni ma nyams padma kha mched yin/ nga rgyal khams bskor ba’i sprang po yin/ las rgyu ’bras shod pa’i lo chen yin/ dad can chos la skul ba’i lcags kyu yin/ sdig chen gshags pa phul ba’i lam mkhan yin/ RATNA1: 17r-v

[2] Grub thob Thang stong Rgyal pos kyang Rin chen Bzang po’i skra bcad lus bsgyur ming spos/ dge bsnyen gyi sdom pa gnang nas mtshan yang Lo chen Ratnabhadra zhes bya bar mtshan gsol lo/ yi dam thugs rje chen po’i dbang lung man ngag dang bcas pa gnang/ gzhas yang Spyan ras gzigs Arya pa lo’i rab gnas gnang te lo chen gyi rgyud pa chu ’go gangs la thug pa lta bu de nas byung pa yin no/ OM MANI PADME HUM HRI/ gzhan yang rgyal ba gong ma’i bka’ dang lo rgyus thams cad zhal phye nas/ da yang de’i tshe de’i dus nas/ rnam thar gyi skor mdzad nas/ lcags zam Chu bo ri’i bla ma grub thob Thang stong Rgyal po’i zhal nas/ snga dro dus kyi tshe/ bla ma gong ma rnams dang khyad par chos rgyal ’jig rten dbang phyug dang/ chos rgyal Dri med Kun ldan gyis gtso byas pho rgyud kyi enam thar le’u bcu tsam dang/ bram ze ma Gzugs kyi Nyi ma’i rnam thar gtsobyas mo rgyud le’u bdun tsam dang ’das log Gling bza’ Chos skyid gtso byas pas/ ’das log rnam grangs nyi shu rtsa gcig gsungs nas khyab mchis/ ’o na kyang rnam thar chos tshan nyung ba gcig gnang nas ’di skad ches gsungs so/ lo chen gyi gtso bo Ratnabhadra khyod rang byang/ Sman sding gser gyi ldum ra de ru sgom shog gcig ces gsungs pas/RATNA1: 8r-9v

[3] Sprul pa’i lo chen Ratnabhadra de/ phyag g-yas skyabs byin gyi phyag rgya mdzad/ phyag g-yon Maņi bka’ ’bum bsnams/ dbu la dbang lding gi lding zhva gsol/ sku la chos gos dra míg gsol RATNA1: 9v

[4] OM MANI PADME HUM HRI/ bdag gi lag na yod pa’i lcags mdung ’di/ rnam thar gyi ngo sprod byed pa’i rtags/ pha bla ma mnyes pa’i zhabs tog yin/ rtse la ’khyong go yod pa ’di ’khor ba dong nas sprugs pa’i rtags/ bar du rgya mdud brgyab pa ’di/ dam chos snying la sgril ba’i rtags/ rtsa bar rdo rje bzung pa ’di/ rta mgrin dmar nag khros pa’i rtags/ de la A long dgar ba ’di/ dam tshig ’gyur ba med pa’i rtags/ nyag thag tho gang btags pa ’di/ mtho ris skas ka btsugs pa’i rtags/ lag rgyud A long dgar ba ’di/ khrom pa dbang du ’du ba’i rtags/ phag mgo zla khams yod pa ’di/ pha bla ma’igdan sa ’dzin pa’i rtags/ de la rgya mdud gsum dgar ba ’di/ chos long sprul gsum tshang ba’i rtags/ rtse mo snyung la rno gcig ston pa ’di/ khrom pa rnams la ngo sprod byed pa’i rtags/ de la cod pan sna lnga btags pa ’di/ ma mkha’ ’gro sde lnga tshogs pa’i rtags/ g-yer ka dril chung btags pa ’di/ snyan pa phyogs bcur sgrogs pa’i rtags/ de la bha long yod pa ’di/ khams gsum dbang du ’du ba’i rtags/ phar khor A long btags pa ’di/ rgyal khams A long bzhin du bskor ba’i rtags/ de la nyi zla’i rgyan pa ’di/ gling bzhi mun pa sel ba’i rtags/ de la me long rgyan pa ’di/ marig mun sel ba’i rtags/dril bu g-yer kas rgyan pa ’di/ snyan pa’i chos sgra sgrogs pa’i rtags/ A lig rtsi lig btags pa ’di/ dad chen chos la ’jug pa’i rtags/ stag lpags g-yas la btags pa ’di/ dpa’ bo g-yas su tshang ba’i rtags/ gzigs lpags g-yon du btags pa ’di/ dpa’ mo g-yon du tshang ba’i rtags/ sprang bdag gi lcags mdung gi bshag pa ’di ltar yin gsungs pas/RATNA1: 15v-16v

[5] chos dung ’khrungs pa rgya mtsho’i rting nas ’khrungs/ chos dung byon pa la lung bar nas byon/ lha khang bzang po gcig gi chos dung yin/ bla ma rin po che’i snyan gsan yin/ ban btsun chos grogs rnams kyi brda gtong yin/ sprang lo chen bdag gi bang chen yin/ khrom mi mang rnams kyi dge bskul yin/ bla ma Spyan ras gzigs kyi gsungs skad yig/ OM MANI PADME HUM HRI/RATNA1:17r

[6] A Mudraraksasa (A kancellár pecsétgyűrűje)a klasszikus indiai drámák közé tartozik, szerzője Visakhadatta. A mű keletkezésének ideje bizonytalan, a számtalan eltérő vélemény közül Mylius W. Morgenroths-éval ért egyet, aki szerint a Mudraraksasa szerzője Kalidasa kortársa lehetett (i.sz. 4.sz. vége, 5.sz. eleje) (Mylius, 1983: 253-254).